Extra

„Elavult rendszerben nem lehet modern programokat futtatni.” Interjú Gajzágó Györggyel

Írta 2018-04-24 március 21st, 2019 Nincs hozzászólás

A Kortárs Műgyűjtő Akadémia (CCA)  „A sikeres kortárs műgyűjtés alapjai” kurzusa a kortársművészeti szcéna legjobb elérhető előadóinak és legelismertebb szaktekintélyeinek segítségével kíván használható, értékes tudást adni hallgatóinak a kortárs művészet világáról és a műgyűjtés gyakorlatáról. Az intenzív, hiánypótló kurzuson a résztvevők hiteles hozzáértők által olyan ismeretanyagot sajátíthatnak el, amit tanfolyam elvégzése után gyakorlatba is tudnak ültetni. Beszélgetés Gajzágó Györggyel, a CCA alapítójával.

Milyen igény hívta életre a Kortárs Műgyűjtő Akadémiát, mi az oktatói tevékenységének célkitűzése? Anno, amikor bekerültem a szakmába, rengeteg kérdést indítottam el magamban a kortárs művészet közegének problémáiról. Azt kérdeztem, hogy miért nincsen itthon strukturált rendszer, hogy miért nem gyűjtenek a hazai gyűjtők, hogy miért küzdenek képzőművészeink anyagi gondokkal, hogy miért nincsen elég világhírű művészünk.  Idővel pedig egyre több választ találtam, és összeállt egy kép, ahol nem lehet kiragadva, csak összefüggéseiben nézni a problémákat, ahol ha a kultúra szövetéből egy szálat kihúzok, azt követni fogja egy másik is.

Már negyedik éve foglalkozom a kortárs kultúrával, mint a szerelő a gépezettel. A Kortárs Műgyűjtő Akadémiával a célunk az, hogy létrehozzunk egy iparágat, amin nem a gépies termelés és fogyasztás beindítását értjük, hanem ez a kifejezés ebben a kontextusban a stratégiában való gondolkodást, a fenntartható működést jelenti. Mi úgy gondoljuk, hogy a művészet a kultúra motorja, a kultúra pedig az az operációs rendszer a társadalmat illetően, amin bármilyen program futtatható. Ha ez nincsen updatelve, egy elavult rendszerű kultúrán nem lehet modern programokat futtatni.

Mi az az ideális pont, amelynek elérésére törekszik? Ahhoz, hogy változtatni akarjunk, ezt az egész helyzetet meg kell érteni, és ahhoz hogy megértsük, előbb át kell látnunk. Nagyon érdekes, hogy amit mi oktatunk, azt sehol máshol nem oktatják itthon. A tudásanyag az maga megvan, de az átlátás hiányzik, a megértés. Az egész válság, ami most a művészetet érinti, hasonló jellegű, mint ami a gazdaságban van jelen. A művészet elitté, elérhetetlenné vált. A London School of Economics diákjairól olvastam, akik az ellen tiltakoztak, hogy a közgazdaságtan érthetetlen és elit tudományként tetszeleg, miközben a fenntarthatósági mutatók egyre romlanak, a vizek szennyeződnek, a hőmérséklet emelkedik, és általános válság uralkodik a világban. Megpróbáltam ezt az egészet átfordítani kulturális aspektusra, és ugyanezt el tudtam mondani a művészetről is. Ég a tűz, és eloltjuk ugyan, de nem keressük, és nem szüntetjük meg az okát, ami véleményem szerint az, hogy manapság az érzelmi intelligencia hiányzik a gazdaságból és a társadalomból. És pontosan ez az, amit a művészet meg tudna adni.

Tehát a kulturális és az üzleti szektor szintézisét képzeli el, ez hogyan lenne megvalósítható? Üzletemberekkel beszéltem erről, kérdezték, hogy ugyan mit tudta adni a kreatív- kulturális közeg az iparnak. Beszélgetés során hamar oda jutottunk, hogy a művészeti nevelés kinyitja azokat a csatornákat, amiket használva később valaki lehet formatervező, matematikus és közgazdász is. A kultúrafogyasztás szinten tartja az EQ-t. Ha a jelenlegi helyzetet mi most nem fésüljük össze, akkor nagy problémák lesznek, mivel az innovációk hiányában a versenyképességünk csökkenhet. A soft skillek az üzleti életből, a stratégiában való gondolkodás pedig a kultúrából hiányzik.
Nem az a megoldás a kortárs szféra problémáira, hogy több pénzt nyomunk bele, nem is az a baj oka, hogy nincsen pénz, nem dönteni kell bele a támogatást, mint homokozóba a homokot. A baj az, hogy nincsen egy körvonalazódott művészetfogyasztó réteg, valamint az, hogy projektekben gondolkodunk, ahelyett, hogy folyamatban gondolkodnánk.
Ez az indiai történetre emlékeztet a vakokról, akik találkoznak egy elefánttal, és összevesznek azon, hogy az pontosan hogyan is nézhet ki. Az első vak az ormányát fogja, és azt mondja, hogy az elefánt olyan, mint egy kígyó. A második a farkát fogja meg, szerinte az elefánt olyan, mint egy régi, száraz kötél, a harmadik, aki a fülét fogja, egy szőnyeghez hasonlítja. Véleményem szerint ez történik a kortárs szférában is, ahol a folyamatban való gondolkozás hiányában könnyen elaprózódhatunk, miközben valójában mind ugyanarról beszélünk. Vissza kell állítani egy ökoszisztémát a kultúrában szintúgy, mint a gazdaságban, és ezek összefüggnek. Mi a Kortárs Műgyűjtő Akadémián a megértésen és megértetésen keresztül e területek egymást erősítő összecsatornázásán is dolgozunk.

(…hamarosan folytatjuk az interjút)

Zimonyi Luca

Print Friendly, PDF & Email