Extra

Interjú Győrfi Andrással

Írta 2018-07-27 március 21st, 2019 Nincs hozzászólás

“A nevem Győrfi András. Foglalkozásom: festőművész” – építészi, könyvillusztrátori, grafikusi, látványtervezői és írói hivatásait egy pillanatra félretéve mutatkozik így be honlapján a képzőművész, aki első sorban festőként definiálja magát. Győrfi Andrással beszélgettünk.

A kaposvári művészről már az édesapja is megmondta, hogy festőnek született, de aztán – a családfő szakmáját követve – építészmérnökként végzett Budapesten az akkori Ybl Miklós Műszaki Főiskolán (az intézmény ma már a Szent István Egyetemhez tartozik – szerk.). Pályafutása során saját galériát is vezetett, kiállításokon 1991. óta találkozhatunk alkotásaival. Ez idő óta New York-tól Londonon át Pekingig, sok helyen a világban – többek között Angliában, Malajziában, Török- és Spanyolországban is – megfordult műveivel. Győrfi sikeres könyvillusztrátor, főként ifjúsági-, illetve gyermekekhez szóló irodalomban találkozhatunk munkáival. Békés Pál, Gárdonyi Géza, Jules Verne, Kányádi Sándor könyvekhez is készített illusztrációkat. Színházi látványtervező-művészként is jelentős tevékenysége, munkái közül kiemelendő a soproni színház számára készített díszletterve az Edmund Kean című monodrámához. Nem csak a képzőművészetben, de az irodalom világában is otthon érzi magát, egyperces novellái (Miénk itt a tér 1-2) mellett krimiket (Öt Jo-krimi) is ír.

Az idő rohan, szépen lassan a nyár közepéhez érkezünk. A tengerpart szirén-hangon szóló, édes szavaitól megigézve Győrfi – ha csak képzeletben is – Rovinj tengerpartjára kalauzol bennünket: beszélgetésünk fiktív színteréül a művész horvátországi nyári műterme szolgál.

Meséljen rovinji stúdiójáról. A munka színhelyén kívül milyen szerepet tölt be ez a helyiség életében?
Ez, az alig tizenegy négyzetméteres kis stúdió Rovinj négy ütőerének egyikében, az Oratorionak nevezett templom terén bújik meg. A város mindig is egyfajta ”szentendrei” szerepet töltött be a régi Jugoszláviában, ez máig így van. Nekem ez a stúdió alkalmat teremt, hogy külföldön személyesen találkozhassak azokkal az érdeklődőkkel, akik azért is érkeznek nyaranta a városba, hogy megnézzék, mit is festettem az adott évben. Hatodik esztendeje vagyunk itt, számomra ez a hely egy bázis, egy kabala, egy kincseskamra – a fantáziám egyelőre kiapadhatatlan tárháza. A város hangulata magával ragad, rendkívül jól tudok itt festeni és írni is, amit máshol nem igazán. Ez persze nem csorbítja az otthoni budaörsi műtermem jelentőségét, amit ugyanúgy szeretek. Itt, Rovinjban nekem 15 percem van, hogy megfogjam a látogatót. Mikor otthon valaki panaszkodik, hogy nem kap támogatást vagy ösztöndíjat, akkor csak mosolygok… A művészek egy része csak sír, pedig itt van az élet, az az igazi kihívás.

INSTAGRAM VIDEÓ

Hisz tehát az ”otthon, édes otthon” szófordulat létjogosultságában? A haza azért csak mindig az ember hazája marad, különleges helyet elfoglalva az egyén szívében, akárhol is fordul meg a világban?
Hiszek a hazámban. Szeretem is őt, de én mindenhol jól tudom érezni magam. Magyarország egy fura ország. Utálom a kishitűségét, az ”urambátyám-stílusát”, de büszke vagyok a történelmére, az íróira, a tudósaira és a sportolóira. A világban hirdetem a magyarságomat, de nem pajzsként magam előtt, hanem, mint a bőrömbe és lelkembe égetett jelet. Ez néha dicsőség, de olykor billog is…

A művészet több ágára nézve is jelentős múltat – és jelent – tudhat magáénak. A festészet mellett melyik még az a terület, mely kifejező formavilággal rendelkezik András számára?
Valamikor jelentős illusztrációs munkát végeztem, közel száz könyvet jelentettek meg a rajzaimmal. Ma már ez nem nagyon érdekel, fáraszt és felesleges stresszt okoz számomra. Le is mondok róla, ha megkeresnek a kiadók. Azaz inkább válogatnék vagy szívem szerinti könyveket készítenék el, de ilyeneket már nem adnak ki, ez a fajta irodalom elvesztette jelentőségét, vagy, ha meg is jelenik, rajzok nélkül teszi azt. Egy Gárdonyi vagy Verne, esetleg Tolkien lázba hozna, de… na mindegy, van más. Pár éve krimiket írok, ez az új kifejezési területem, ahol remekül érzem magam. Ez is Rovinj hozadéka. Nyomozóm most éppen egy tengerparti városban próbál igazságot tenni és kifejezetten olyan ügyek kerülnek hozzá, amik festőkkel kapcsolatosak. Művészeti kriminek hívom ezt.

Visszakanyarodván festményeihez: A Győrfi-képek különleges – saját megfogalmazása szerint misztikus – hangulatvilágot jelenítenek meg. Miből merít ihletet, mi inspirálja ennek megvalósításában?


A misztikus szót használom ugyan, de azt gondolom, hogy az, amit csinálok, kicsit más. Van benne történelem, mitológia, fantasy és színház is. Szóval minden, ami engem igazán izgat. Ihletre nem várok, dolgozom, ha úgy érzem, hogy dolgoznom kell. Ez a szakma, legalábbis nekem, már nem a megrendelésről szól. Képeket készítek és megpróbálom megtalálni rá a vevőt. Vagy a vevő engem. Ez a város a maga atmoszférájával kiapadhatatlan energiát ad nekem, habár az energiával eddig sem volt probléma… Sok gondolat van még bennem, amelyeket elmúlt évtizedekben raktároztam el magamban, ebből még kijöhet jó pár kép.

KÉP A GALÉRIÁBÓL

Művein az emberi alakok is sajátos, expresszív megformáltságot kapnak formai szempontból. Ismerősök, barátok, szerelmek jelennek meg a festményeken, vagy kitalált figurákkal találkozhatunk rajtuk? 

Minden képem egy történet, aminek lehet valóságalapja is, persze. De inkább az én fantáziám az, ami “élővé” gyúrja a szituációkat. A férfi általában én vagyok a képeken, a nőben pedig Angélát, a feleségemet örökítem meg – nem szó szerint, persze. Egyetemes válaszokat, kérdéseket keresek és adok az életünkre és problémáinkra. Krónikás vagyok és egyben jövőkutató, ha nem értik félre, amire most gondolok.

A múltat meséli, a jövőről formált vízióit jeleníti meg – saját, szubjektív megfogalmazásban, természetesen. Világos. Elmeséli, mi volt a legizgalmasabb, legimpulzívabb megrendelés vagy feladat, amely művészi pályafutása során felmerült?
Kettőt is elmesélek.
Az egyik kb. 15 éves történet. Egy gazdag cég vezetője keresett meg, fessek a házába egy olyan képet, hogy, ha eléje ül, akkor a kertben érezhesse magát. Megterveztem, lemakettoltam. Nem volt kis feladat, több mint tizenegy négyzetméteres lett. Az megrendelő elfogadta a tervet, nekiálltam a megvalósításának – egy kis időbe beletellett. Művész vagyok, a korlátokat áthágom. A képen is változtak a színek. Mikor elkészültem, az ügyfél szemrevételezte. Sokáig… Már rosszat sejtettem, mikor is elővette telefonját és valakit felhívott: „Józsikám, legyen szíves feltörni a nappaliban a márványburkolatot és a sötétebbet lerakni. A művész úr színeihez az jobban illik.”
A másik.
Rovinjban egy német barátunk gyönyörű, kétszintes lakást vett, amelyben a nappali főfala hat méter magas. Erre kért egy négyszer másfél méteres festményt – a kulcsot odaadta, mondván, oldjam meg. A belső kertben a képet fektetve festettem meg, mert másképp nem lehetett, s elkészülte után a kész alkotást négyen emeltük be a helyére. Mint a régi templombelsőkben, úgy dolgoztunk.

A művészek mindig is egyfajta különcnek számítottak a társadalom viszonyrendszerében. András hogyan éli meg a művész-szerepet 2018-ban? Milyen ma művésznek lenni és milyen viszony fűz egy alkotót embertársaihoz?


Én gyerekként is különc voltam. A mindig rajzoló csodabogár kisfiú. Aztán így maradtam. Nagy felelősséget érzek. Az internet miatt ezrek és tízezrek figyelik, véleményezik azt, amit épp csinálok. Sőt, úgy érzem, hogy gondolataimat, képeimet ők is magukévá teszik és jelszóként hirdetik őket. Itt azért nagyon mellé lehet lőni. Szoktam is, mert én sem találtam még meg a bölcsek kövét, de igyekszem az emberekkel napi beszélgetéseket folytatni. A politika is rendkívül izgat, ezt is napi szinten beemelem az emberekkel való beszélgetéseimbe. A művészek mindig is politikai alkatok voltak, annak ellenére, hogy egy képben nem lehet hazudni, ahogyan azt a politikusok teszik.

Miért nem lehetséges hazudni egy festménnyel? Csak és kizárólag az őszinte önkifejezés hathatja át a művészet világát?
Hazudni nem érdemes, hamar kiderül az ellenkezője. Én görbe tükröt tartok az emberek elé, amiben akár magukra is ismerhetnek. Persze jól beburkolom, hogy ne legyen átlátszó, de az igazság ott van a mélyben.
Le lehet meszelni a falról a képet, be lehet takarni a festményt, sőt a festőt is be lehet tiltani, de a hazugság nem tüntethető el. Ezért nem is érdemes próbálkozni vele.

Saját elgondolásában mi ma a művészet célja, és melyek azok a válaszok, melyeket elvárhatunk tőle egy olyan világban, amely már igen jól ismeri a kifejezés sokféleségét? Tulajdonképpen mit nyújthat a művészet még mindazok után, hogy végigjárta útját az ókortól egészen az avantgarde mozgalmakig?
Én, és nemcsak én, újra járjuk ezt, az Ön által említett utat. Valami félrement, kisiklott, meghasonlott az elmúlt száz évben. Magam részéről a barokktól, esetleg a reneszánsztól indulok el és mutatom meg, hogy egy modern festő is tud izgalmasat, érdekeset festeni. Nem botránkoztatót, ami ma a modern művészet szinonimája. A művész és a népek közötti érdeklődési ollót próbálom szűkíteni. Hogy sikerül-e, majd elválik… Dolgozom rajta és megígérhetem, hogy nem adom fel.

A 21. század első évtizedében az internet szerves részét képezi mindennapjainknak. Mit gondol az online világ és a művészet szükségszerűen létrejövő találkozásáról?


Az internet egy csodás lehetőség, mintha nekünk, művészeknek találták volna fel. Rajta keresztül milliókhoz juthatunk el, de egyben csapda is lehet. Azt hisszük, hogy világhírűek vagyunk – pedig dehogy. Ezt én itt, Rovinjban naponta tapasztalom. Az online galéria például egy jó csatorna, de meg kell tanulni használni.

A web esély a sikerre, és hatalmas felelősség egyben…
Mik a tervei az őszre és az év hátralevő részére nézve? Hol és milyen formában találkozhatnak majd az érdeklődők művészetével?
Ősszel szokás szerint kipihenem a rovinji rohamot. Furcsán hangzik, lehet, de az itteni lét nem nyaralás: munka ez, és nem is kicsi. A pihenésre egy spanyolországi kisvárosban lesz majd lehetőségem, ahol egy hónapot fogunk tölteni. Itt töltöm fel a “telepeimet” is. Kiállításokra most nem készülök. Legalábbis annyira előre sosem. Azaz van egy, ami tavaszról őszre tolódott. Egy Nemzeti Színházas kiállítást fogunk megnyitni az Egri csillagok előadás kapcsán.

Kedves András, jó ”telepfeltöltést”, élményekben, inspirációban gazdag, sikeres nyarat kívánunk, és reméljük, mihamarabb találkozhatunk szemtől szemben is az idei év Rovinj-termésével, sok-sok jövőbeli kiállítás alapanyagával!

Imre Hanna

fotók: alkotó sajátja

Print Friendly, PDF & Email