Extra

Transzformált művészet

Írta 2018-08-18 március 21st, 2019 Nincs hozzászólás

Kulturális fogyasztói élmény a közösségi média térhódításának korában

Az exponenciális ütemben fejlődő technika, az internet mindennapjainkba épülése, a social media csatornáinak térhódítása, az átalakult, felhasználó-szemléletű fogyasztói kultúra nemcsak a gazdaság és a társadalom terén hoztak gyökeres változásokat, de teljesen átszabták a művészetről mint olyanról, a múzeumokról, galériákról és kiállítóterekről kialakult képet is.

Az idők során a múzeum mint intézmény progresszív átalakuláson esett át. Ma kénytelen az eddigiektől eltérő formanyelvet használni, kommunikációs-stratégiai szempontok figyelembe vételével illeszkedni be a szociális média-uralta világba, és tenni mindezt annak érdekében, hogy képes legyen tömegek megszólítására.

Átalakult formanyelv

A ”múzeum” szó hallatán eszünkbe juthatnak azok, az elmúlt korok múzeumi modelljéről megemlékező jelzők, amelyek ma egyre kevésbé jellemzik ezt a közeget:

  • grandiózus, elrettentő
  • formális, hivatalos
  • megfélemlítő miliő, amelyben a látogató ellentmondásosan érzi magát, nem tudja, hogyan kell viselkedni

Ifj. David Teniers – Lipót Vilmos főherceg Képgalériájában, 1650 k., Kunsthistorisches Museum, Bécs.

Egy mai múzeum inkább:

  • felfedezésre váró
  • vibráló
  • dinamikus
  • történetekkel és történelemmel megtöltött
  • karaktere van
  • élet van benne és életre hív

A kezdeti elitista közeg helyett a múzeum mára az élményszerzés és a szórakozás tárházává vált. Az átalakulás oka többek között a végeláthatatlan számú program és fogyasztási cikk jelenléte, a nagyvállalatok közelsége és a rengeteg kívülről érkező impulzus, melyekkel a múzeumnak – életben maradása érdekében – muszáj versenybe szállnia. A versenyt felvenni a túltelített piacon pedig kizárólag valami olyan páratlan élmény közvetítésének a segítségével képes, ami csakis rajta keresztül érhető el.

Balra: MoMA Studio, Breathe with Me program; jobbra: MoMA’s Sculpture Garden. Museum of Modern Art, New York City, New York.

A bevonás, a beavatás gesztusa általános elemévé vált a kultúraközvetítés látogatói statisztikák javítására kidolgozott stratégiáinak. Napjainkban a legtöbb gyűjtemény azon dolgozik, hogy valamilyen módon mindennapjai részesévé tegye látogatóit, bemutassa nekik a kulisszák mögött zajló folyamatokat is. A ”beavatott látogató” olyan egyedi élmény részesévé válhat, mely segítségével azonosulhat a kiállított alkotásokkal, s ezen keresztül közelebb kerülhet nemcsak önmagához, de egy-egy egyetemes fogalomhoz, magához a múzeum intézményéhez is.

Amellett, hogy a közösségi média felületein a múzeumok előszeretettel közölnek magukról tartalmakat, a látogatók között is divattá vált az igényes ”kultúr-content” megosztása.
A látogatói beavatódás és azonosulás egyik öncélú módja a látottak, a megtapasztalt élmények dokumentálása. A folyamat eredményeképpen születő fotó-bejegyzések webes jelenlétét az intézmények is szívesen veszik, gyakorta ők maguk publikálják újra ezeket a képeket saját megjelenési felületeiken.

Az #artmuseum hashtag-gel ellátott fotóbejegyzések Instagramon

A fényképek 2018-ban voltaképpen mindennapjaink alapvető elemeiként határozzák meg életünket, ezek segítségével és ezeken keresztül észleljük, emésztjük meg a világot, de ezeken keresztül folytatjuk kommunikációnk jelentős részét is. A social media platformokon megvalósuló, határait nagymértékben feszegető, túlzott személyességre törekvő és ezzel tulajdonképpen önmaga ellen forduló, immár minden felhasználó által alkalmazott ”fotó-dokumentarizmus” irányadóvá vált e tekintetben. A fotókkal saját magunkat reprezentáljuk, hiszen élményeink, a velünk történt események, egy-egy pillanat saját magunk által materializált leképeződéseiként foghatóak fel. A mai ”fotó-content” a legszemélyesebb kijelentés, egyfajta vélemény, állásfoglalás a világról, de egyben a felhasználó identitásának megmutatkozási formája is, a kollektív valóság individuálissá alakítása.

Yayoi Kusama: All the Eternal Love I Have for the Pumpkins; Chiostro del Bramante, Róma, LOVE. Contemporary art meets amour kiállítás, 2017. Fotó: Imre Hanna

A globális panoráma tekintetében a modern és a kortárs múzeumokban alapjában véve már nem feltétlenül a gyűjtemények, a történelem, a küldetés hangoztatása kerül előtérbe, hanem sokkal gyakrabban az imidzsé és a brand-é: a kortárs fogalma a legújabb, legfrissebb, a populáris, trendi, fotogén, jól dizájnolt, a gazdaságilag kifizetődő képében érvényesül, és ennek értelmében a művészeti létesítmények is ezen jelszavak figyelembevételével és hangsúlyozásával szólnak a társadalom kultúra iránt érdeklődő tagjaihoz.

A múzeumok manapság tudatosan használják ki esztétikai adottságaikat, és azt, hogy a gyakorta kultusszá vált épületeik roppant fotogének, ”instagrammolhatóak”. A kiállítótermek tökéletes világítással ellátott, tágas terei, a modern és letisztult dizájn, a mutatós installációk egytől-egyig tökéletes alapanyagot biztosítanak egy like-ok százait – netán ezreit, tízezreit – toborzó social media fotó-bejegyzéshez, és kreatív témaötletekkel, művészi koncepciókkal táplálják a ”szelfikultúra” jelenségét is.

Balra: MACRO (Museo d’Arte Contemporanea), Róma, Anish Kapoor kiállítás, 2017.; Jobbra: MAXXI (Museo nazionale delle arti del XXI secolo), Róma, 2017. Tervezte: Zaha Hadid. Fotó: Imre Hanna

Érdekes kérdést vet fel a látottak folyamatos képi dokumentálása, ugyanis ennek eredményeképpen figyelhető meg, hogy az individuális művészeti reveláció helyett a múzeumokba lépve először a tér megbabonázó mivoltával, míg magával a művészettel csak másodlagosan szembesülhetünk – másodlagosan, ráadásul gyakorta csak közvetetten, a valóság kicsinyített, okostelefon – képernyőbe zárt másán keresztül. Fotózó embertömeg a párizsi Louvre-ban Leonardo Mona Lisája körül

Imre Hanna

Print Friendly, PDF & Email